2011. szeptember 29., csütörtök

Jane Austen – Büszkeség és balítélet (Pride and Prejudice)

Jane Austen – Büszkeség és balítélet (Pride and Prejudice)

"A szerelem lényege, hogy udvariatlanná tesz mindenki más iránt."

Háttér: az angol írónő második regénye. Az első verzió akkori címe Első benyomások (First Impressions) volt. A végleges mű Büszkeség és balítélet címmel jelent meg 1813-ban. A Büszkeség és balítélet Jane Austen életművének legismertebb és sok kritikus szerint a legjelentősebb darabja.
Több film is is készült belőle, de a legismertebb 2005-ben látott napvilágot Keira Knightley és Matthew Macfadyen főszereplésével.

Már egy ideje nekiugrottam ennek a könyvnek, pontosan akkor, amikor rám jött a klasszikus-mánia. Arra gondoltam, hogy mivel az Üvöltő szelekkel nagyon nagy szerencsém volt, elkezdek olvasni klasszikusokat. Igazán lassan haladok, de ettől függetlenül eddig amit láttam az nagyon tetszett.
Austen regényéről mindenki nagyon jó véleménnyel volt, akit kérdeztem, így hát úgy döntöttem, belevágok. Döcögősen indult az út, de mindent összevetve egész jól végződött.

Adott egy öt leánygyermekes család, egy roppantul szimpatikus, visszahúzódó apa és egy buta, cserfes, néhol idegesítő anya. Annyira kontrasztba állította az írónő ezt a két karaktert, hogy igen élvezetes volt olvasni a közös jeleneteiket. A gyengéd humor, a finom irónia süt a műről, szinte mindegyik karakterben ott van, így hát nagyon jókat mosolyogtam közben.

A regény főszereplője Elizabeth, a második gyerek, az apa kedvence. Éldegél boldogan a testvéreivel, és Jane-nel, a legidősebb lánnyal különösen jó kapcsolatot ápolnak. Ekkor költözik a szomszédba egy jómódú idegen, és annak a legjobb barátja. Na igen, gondolhatjuk, hogy itt indul be a cselekmény, amikor a kissé butuska anya házasság reményében látogatást intéz az idegenékhez. És ezután nincs megállás...

A történet nekem tetszett, a bemutatott angliai világ szintén tetszett, a karakterek hibátlanok, a humor nagyon jó, az érzések átérezhetőek. Az ember az első sortól az utolsóig tud azonosulni a szereplőkkel, és ez nagyon jó. Néhány könyvben ez a pont később jön csak el, de ezt itt nagyon jól megoldotta Austen.

Viszont ami nekem picit hiányzott belőle és nem tudtam olyan nagyra értékelni mint a fent említett Üvöltő szeleket, az pedig a mélyebb érzelmek leírása, a belső monológok hiánya. A másik regényben volt sok, érzelmektől lángolt az egész, lehetett rajta bőgni rendesen, de itt... Itt ez nem volt lehetséges. Oké, hogy tök más a két alaphelyzet, teljesen eltérnek a hősök és életútjaik, de akkor is... Nem szeretek olyan könyvet olvasni, ahol nincs nagy hangsúly fektetve az érzelmek pontos kifejtésére mert olyan magától értetődőnek tűnik az egész. Na, itt most egy picit ezt éreztem. Érzelemből nekem kevés volt.

Hogy mai kifejezéssel éljek, láttunk a könyvben "jó zsaru - rossz zsaru" párharcot illetve női ellentétet eleget. Mr. Darcy - a jó zsaru - szerintem megtestesíti a tökéletes férfit, az olyat, akiért döglenek a nők és elvesztik az eszüket tőle. De ő persze ennél jóval okosabb, büszkébb, nem ez alapján választ magának feleséget. Tetszett a karaktere, szerettem, de azért... nekem nem volt olyan "igazi". Ettől függetlenül szerintem ő ment át a legnagyobb karakterfejlődésen.
És itt van a mi kis rossz zsarunk is, Wickham. Már az első pillanattól kezdve szerettem, és még akkor sem pártoltam el tőle, amikor kiderült, hogy milyen is ő valójában. Tökéletes negatív hős (antagoniszt) volt a számomra. Gondolom, ebből könnyen rájöttetek, hogy általában a rosszfiúknak szurkolok ;)

Karakterek, akiket szerettem: Elizabeth, Mr. Bennet, Darcy, Bingley, Wickham, Gardinerék, Sir William Lucas

Karakterek, akiket nem szerettem: Lady Catherine, Miss Bingley, Mr. Collins

A kötetet kiadta az Ulpius és a Könyvmolyképző kiadó is.

Pontozás: 5/4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése